Úgy hozta a jó sors, hogy a durván 10 éve a családi tulajdont képző kis Lancia műszakija lejárni készült, miáltal átnéztem, lesz-e esélye a majd 20 éves olasz csodának átugrani az amúgy nem túl magas lécet. Az aknára felállva némi rángatás után látszott, hogy az első futóművében a két alsó gömbfej eldobós, a többi pálcikavékonyságú lengőkar nem problémás. Ha már így esett az eset, nekiveselkedtem az angol eBay-nek mint jól bejáratott forrásnak és alkatrészek után néztem. A lista a gömbfejek után kibővült első féktárcsákkal, hátsó fékdobokkal, betétekkel és pofákkal. A gátlók jók voltak, azokat Apu kicserélte mintegy 30 ezer km-el korábban, a kocsit pedig Angi használja szinte kizárólag itt a harmadik kerületben, ahol a iskola-óvoda-apósomék-kozmetika négyszögben cirkál, durván havi négy-öt-hatszáz kilométert immár hét éve a kocsival, jellemzően egy-másfél tankkal kihúz egy-egy hónapot, ami a kocsi mintegy öt-hat literes fogyasztásával és a 33 literes tankkal számolva igen jó érték. Ugyan mára a három gyerkőc végett kinőtte a kisautót, eladni nem áll szándékunkban, mivel ad egy: pénzt már nem kapunk érte, ad kettő: van hozzá egy komplett tartalék autó, ad három: hogy Csikós Zsoltira gondoljak, mások is tartottak szervízautót a családban, lásd Panda :-) Egy szó mint száz, úgy gondolom, hogy a kis zöld doboz megmarad, jön a nyár, az időközben foszlásnak indult ajtókat rendbe rakom, és amint Angi átül GXG-be - én pedig TTO-ba -, szépen leponyvázom a garázs tetején, arra az esetre, ha valamelyik autó állni kényszerülne. De ne kanyarodjunk el a témától, az eBay-en lecsaptam egy szett hozzávaló fúrt/mart féktárcsát, itthon vettem hozzá Mintex 1144 betéteket, hátra új fékdobokat, fékdugattyúkat és fékpofákat. A komoly tétel a két féktárcsa volt, ha jól emlékszem, 48 fontot kértek értük (kb. 15 kHUF volt az akkori árfolyamon), az összes többiért - nem akarok hazudni -, valami 12 ezret fizettem :-). Imi barátomat megkértem, mivel igencsak munka híján volt, én pedig az idővel álltam ugyanígy, ugyan dobja már össze a kicsikét, ami egy délután meg is történt. A nagyobb kaland az alsó gömbfej cseréje volt, amihez lényegében miszlikre kell szedni az első agy környékét. Valamely tervező zseni ezt a darabot tervezte ide:

  A képen látható remek darabban felül csavarozható a teleszkóp alja, alul a gömbfej, középen négy csavar pedig az agyat tartja. Hogy ezt a szerzetet az ember kitermelje az autóból, ahhoz a közel húsz éve ki nem nyitott csavarokkal igencsak meg kellett küzdeni; oldalanként durván fél-háromnegyed órába került egyméteres erőkarokkal izzadva, különböző csavarlazítókkal fújkálva, illetve fékolajjal locsolgatva a különböző anyákat/csavarokat, hogy a földön lássuk a nyomorultat. Végül nem kevés izzadtságban úszva dühödten hurcimbáltam a 12 tonnás préshez a vasdarabot, kinyomtam a gömbfejet - mit kinyomtam: kiesett! - majd vissza az újat. A présben egy kicsit félreállt a gömbfej - egyszerűen nem  lehet 90 fokból nyomni...- ezért a második bepréselésénél a prés tömör vas nyomórúdját sikerült elgörbítenem. No nem baj, gömbfejek a helyükön, összefelé már 10 perc volt oldalanként a prímán megjáródott csavarokkal összerakni a kocsit. Ha már az első futóműnél jártunk, a két irányítókart külső gombfejestül, gumiharangostul szintén cseréltük, a 20 éves autónál gombokért megkaptuk, igazán ráfért már a törődés szegénykémre. A trombitáló középső dob is ment a kukába, a donorról levettük az - eredeti!!! - cseredarabot, összedobtuk, és a kicsike már készen is állt a vizsgára, amit harmadnap hiba nélkül teljesített. Annyi még hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezt megelőzően, miután a korabeli FIRE motorok típushibája - olajfolyás - nálunk is kijött, lekaptuk a szelepfedelet, körbetéptük a hengerfejcsavarokat, vadiújra cseréltük a szelepdekni tömítését, majd némi idevaló hőálló Würth szilikonos kezelés után visszaszorítottuk a helyére. Az olajfolyás 90 százaléka megszűnt, de a hengerfej alól továbbra is szivárog az olaj, ez egy brigéciolos kúra után egy-két nap elteltével látszott, szóval úgy fest, nem úszom meg, hogy a komplett hengerfejet le ne vegyem pakolás-csere apropóján. Ha már erre matattunk, a gyanús vákuumos előgyújtás-szabályzót is átpakoltuk a donorból. A gyanú nem volt alaptalan, a membrán olyan szakadt volt, ahogy az kiszerelés előtt lelki szemeimmel magam előtt láttam. Ez jótékony hatást gyakorolt mind az alapjárati, mind a menet közbeni viselkedésére a kicsikének, úgyhogy jelenleg van egy korához képest igencsak meglepő fékezési tulajdonságokat felvonultató, a rozsdától eltekintve mondhatni rendezett műszaki viszonyokkal bíró töpörtyű autónk, aki még remélhetőleg sok örömteli percet szerez majd nekünk - mi pedig simogatjuk majd tovább, ha rá kerül a sor :-)