Üdv mindenkinek! Két héttel ezelőtt legnagyobb fiam valami hirdetés alapján eltárolta, hogy azon a szombaton Mitsubishi találkozó van a dunakeszi reptéren, repülőnappal egybekötve; kellőképpen ráizgult mindkét lurkó a témára, szóval addig rágták a fülemet, amíg be nem adtam a derekamat. Irány szombat délelőtt a találkozó!
Reggel 10-re volt kiírva a felvonulási térre, a homokórához a találkozó, innen a kölkek vakaródzása végett sikerült 10 percet késni, úgyhogy a konvoj elhaladt, mire odaértünk. Látva az angol rendszámot, egy gáláns, finom úriember ékes angolsággal közölte: "They're gone!" Így lógó orral távoztunk Dunakeszi irányába a 2A felé a Váci úton. Viszonylag gyorsan odataláltam a reptérre, le is parkoltunk nem messze a bejárattól. Besétáltunk a tetthelyre, hamar meg is találtuk a Magyar Mitsu klubosokat, mivel nem voltam még tag, legomboltam a tagsági díjat erre az esztendőre, miután kitöltöttem egy belépési nyilatkozatot. Rövid eszmecsere után az elkerített parkolóba beálltam TTO-val, egy csinos Colt mellé. Mit is mondjak, a kocsi feltűnést keltett, úgyhogy már nyitottam is a motorházat, hadd nézze, aki kíváncsi rá. Voltak érdeklődők sokan, pedig a VR4-es Galant mellett TTO csak érdekesség... Amíg vártunk a konvojra - mivel megelőztük őket - körbenéztünk a reptéren, mit is kínál a rendezvény repülőnap része. Csodálatosan restaurált 20-30 évekbeli csillagmotoros duplafedelű gépet, újszerű állapotú, hasonló korú vitorlázógépet, fantasztikusan restaurált hörgőszelepes stabilmotort, honvédségi MI-8 helikoptert - ebből siklóernyősök ugrottak is;meg is néztünk egy felszállást közelről, ezért még este is rázogattuk a hajunkból a forgószárny által feldobált fűtörmeléket :-). Utánakérdeztem: a már muzeális korú gépek saját lábon - szárnyon? - érkeztek, mindegyik röpképes, gondosan karbantartott és megóvott példány volt. Íme egy csodaszép gépmadár közülük:
A rendezvény fő szervezője, a Mitsubishi Magyarország kiállított egy versenyautó-szimulátort is, ami előtt hosszú sorok kígyóztak; az óránként 5-6 szerencsés pedig nagy örömmel nyomott egy-egy 3 perces etapot a tényleg szuper szimulátorban, amely hidraulikus mozgatással valóban élethű élményt adott a "sofőröknek". Lackó addig sertepertélt és töltött Mitsubishi-totót, beszélgetett mindenkivel, várt kitartóan, telve reménnyel, hogy helyet kap az áhított sportülésben, amíg megkegyelmeztek neki, az egyik gép-pihentetés utáni etapot ő kezdte:
Nem kis meglepetésre csak egyszer csúszott ki a kocsival, amikor túl gyorsan igyekezett beszedni egy kanyart, na akkor azért lezúzta az orrát szegénynek; de legyek csak tárgyilagos: kifejezetten ügyesen terelgette a versenyautót a szimulátorban. Ezután néztünk Ganz stabilmotort, majd megérkezett a konvoj, amiben egy újabb fekete, de még ráncfelvarrás előtti GPX érkezett :-), rögtön kiböktük egymást a gazdájával. Jól megvitattuk egymás történetét, alkatrész-cikkszám cserebere ilyesmi :-). Annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe a közben összegyűlő számos érdeklődővel, hogy fotózni is elfelejtettem a mintegy 50-70 autónyi tömeget, csak később kaptam észbe, mikor már túl voltunk az ebéden is; sajnos eddigre már többen elvonultak, így csak töredék-résztvevőt sikerült megörökítenem:
Sikerült kedvenc oldtimer Mitsubishimet is lencsevégre kapni a megjelent autók között bóklászva, nem is reméltem, hogy valakinek kis hazánkban ilyen szépen megőrzött Celeste-je van:
A konvoj tagjai között volt néhány - idehaza - valódi ritkaságnak számító autó is: amerikai Diamante, Galant VR4 két évjárat is, korai Galant GTi, illetve egy koros Starion is. A lelkes klubtagság számos különböző, de túlnyomórészt gondosan karbantartott autóval képviseltette magát, öröm volt látni és részt venni a megmozduláson, mindenkinek csak ajánlani tudom a klub következő rendezvényét, reméljük, hamar lesz.