Szóval megőrültem. Jobbkormányos autót vettem. Ide Magyarországra. Rögtön kettőt.

De kezdjük az elején, bár hosszú lesz. Több éve foglalkoztat a gondolat, hogy mihez kezdek majd magammal, amikor végre - nagyjából - befejezem a házépítés projektet. Ebbe ugyanis beleöltem az összes szabad energiát, amivel rendelkeztem, kezdve a cementhordástól, betonozástól, a villanyszerelésen át a térkő és a különböző hideg-meleg burkolatok lerakásáig. Tekintve, hogy programozónak végeztem, a fenti tevékenységek távolsági foka jelentős. Szóval, kikristályosodott, hogy a család megbecsült Mitsubishi Carismája lesz a következő áldozat, belőle faragunk valami érdekes szerzetet, ha már segített felépíteni a házunkat. Mérnök ember mivel kezdi, ugye...  Szóval, indult a dolog, az egyhatos Carisma hátul dobfékes, úgyis már megzabbantotta a dobokat, legyen hát tárcsafékes! Az tett halála a gondolkodás, uccu neki, vettem Angliából egy 2004-es, 23 ezer mérföldet futott donort, akinek a jobb elejét csúnyán leírta korábbi gazdája. Szerencsére ez a körülmény az árában is meglátszott, került mintegy 300 fontba. Miután minden egyéb része messze újszerűnek volt mondható, így kezdtem a futóművel, donorból ki, megbecsült -  a továbbiakban GXG - alá be. Némi küzdést jelentett, hogy a az egyik autó ráncfelvarrás előtti, míg a másik utáni darab, így pl. a nyomtávja, valamint a stabilizátorai különböztek a kocsiknak. Ezen hamar túlvergődtem, futómű beállít, és már kész is vagyunk... Mindezenközben a donor bőr belseje is helyet cserélt GXG kissé már elhasznált szövetkárpitjaival, kapott ülésfűtést, bőrös ajtókárpitot. Majd szembesültem a ténnyel, hogy van egy mozgásképtelen donor autóm, ami elfoglalja bakokon állva a komplett garázsunkat, kiszorítva a használatban levő két másik autót... Hm. Mit tesz ilyenkor az ember? Hegesztőtrafó, zártszelvény, négy forgózsámolyos 350 kiló teherbírású kerék jelentette a megoldást, már miután átlényegültek egy keretté, amin az autót innentől kezdve lehetett rakosgatni a garázsban. Immár, hogy a helyproblémán átvergődtem, - mivel evés közben jön meg az étvágy - a következő opciós feljavítanivaló után néztem. Nyilván a motor lett a célpont, de az túl egyszerűnek látszott, hogy az egyik egyhatos helyett berakjak egy ugyanolyan egyhatost, mégha az újabb is, illetve kevesebbet futott. Turkálás a weben, hopp, ennek a motorcsaládnak (4G92) mit ad Isten, japán belpiacon van egy változó vezérlésű (MIVEC - a válasz a Honda VTEC-jére) változata. Minden ugyanaz geometriailag a két motor tekintetében, csavarkompatibilisek egymással. Hurrá, meg van a megoldás, ilyen Carisma úgysem létezik, hát majd most fog! Gondolta Móricka... Innentől reménytelen kínlódássá vált a dolog; hónapokig sehol sem találtam motort-kábelköteget, egy összetört autót meg pláne. (Bár a feleségem megfenyegetett: amint hozok még egy romot, bele is költözhetek nyugodtan :-)) Eddigre a MIVEC motor keresése lassan-lassan összehozott egy másik gondolatot a fejemben, ha már 4G92-es MIVEC nem elérhető sehogy sem, hát majd valami más... Így találtam rá a Mitsubishi FTO-ra, annak is a GPX/GPvR fajtájára. Ebben az - Angliát és Írországot kivéve - Európában ismeretlen kocsiban a gyártó V6-os 6A12-es 2000 ccm-es MIVEC motorja lakik. No ezt nézegettem éppen vadul, az elérhető és letöltött műszaki dokumentáció alapján látszott, hogy be fog férni GXG orrába, egyébként is, a neten elérhető források alapján Colt-ba illetve Lancer-be többen implantálták már. Leltünk egy törött fehér 95-ös GPX-et idehaza, egy keceli bontóban, valami pofátlan félmillió forintot kért érte a bontós úgy, hogy a pasas apám vadászcimborája. Persze hogy otthagytuk, ennyit messze nem szántam a dologra. Egyik este, turkálás a neten, 11 óra magasságában megjelenik mögöttem életem párja: Netán mennék-e végre aludni? Szóval, ismertettem Anginak a haditervet. 3 másodperc csend után elhangzott a - továbbiak tekintetében - mindent eldöntő kérdés: Miért is nem hozol egy komplett autót? Hiszen ez egy szép kocsi... Úgy emlékszem, ezt a képet néztük:

És itt dőlt el a dolog. Újabb keresgélés a neten, de ez autó csak jobbos változatban létezik. Néhány elvetemült fanatikus átszabta balosnak, de őrült nagy szívás. De úgyis csak a motorja kell... Na majd meglátjuk, ha itthon lesz, gondoltam magamban. Uccu neki, angol használtautós lapok, keresgélés ismét. Ilyen autó, rendezett állapotban 3-5 ezer font. Uhh, egy motorért ennyit... Majd egy nap, az angol eBay-re felkerült egy ráncfelvarrás utáni, a képen láthatóval megegyező, de fekete GPX, 500 fontos induló áron. Sokat nem gondolkodtam, megbeszéltem idehaza, hogy max 1000-1500 fontért lelőjük a hirdetett darabot, ha sikerül, ennyi messze belefér a büdzsébe. Így is lett, hatalmas mázlival, 1220 fontért sikerült egy szombat délelőtt leütni az autót. Telefon az eladónak, mi nyertünk - Kösz, Andy bátyám!!! - mikor mehetünk érte. Illetve kezdődött a bonyodalom a papírfronton: biztosítás, átírás etc. Nagy nehezen sikerült egy olyan biztosítót találni, aki 30 napra biztosította a kocsit, úgy, hogy angol regisztrációjú autót újdonsült magyar tulaja hazahozhassa lábon Budapestig. Weben biztosítás kifizet (105€), kompjegy Dover-Calais viszonylatban péntek este 10-re lefoglal valami 29.90 fontért, repjegy fapadon Budapest-Luton reggel hatos indulással 30 ezer HUF és hadd szóljon. A ködös Albionba érkezvén némi buszozás után a Victoria pályaudvaron találkoztam Andy barátommal, aki épp állásinterjún volt Londonban, majd irány Sittingbourne, egy kis falu félúton London és Dover között (a mázlifaktor, ugye?). Délután kettőre oda is értünk, öt perc séta vasútállomástól a kocsiig, odaérve telefon az eladónak, megjöttünk. Néhány perc múlva elő is került a tulaj, üzlet nyélbeütve, kifizetve, papírok aláírva, miegymás. Bepattantunk egy gyors próbakör után a kocsiba, elkocogtunk Andy barátaihoz Harlowba, majd irány Dover, hogy elérjük a kompot. A mintegy 100 mérföldes út alatt kiderült, hogy a kocsinak igen hanyag gazdája volt, itt lóg, ott kopog, szivárog az olaja, de megy, mint az óramű. Innentől viszonylagos biztonságban éreztem a lábon való hazaérés esélyét. Calaisba hajnali negyed kettőre értünk, legurulva a kompról rögtön csurig öntöttük a kocsit jóféle francia benzinnel. Reggel hatra Frankfurtot elérve szunytunk egy órát, majd hétkor némi reggeli, tankolás (39 liter) és hajrá tovább, fél egyre Bécsben voltunk, fél kettőkor pedig Mosonmagyaróváron tankoltunk 58 litert. Itt esett le, hogy a kocsi olyan hét liter körül gurít le a torkán százanként, pedig a német szakaszon jöttünk 150-170 között, sógoréknál meg folyamatos 140-et. Eddigre egészen megszoktam, hogy a kormány rossz oldalon van, Andy tanácsára kezdetben az előttünk haladó autó utasoldali fejtámlája mögött igyekeztem tartani magamat. A párhuzamos közlekedésben semmi gondot nem okozott a "vezetés a rossz oldalon", az angol forgalmi viszonyok megszokása sem tartott tovább öt percnél, mindössze a körforgalmakba balra történő behajtástól állt fel a szőr eleinte a hátamon. Így hát délután négyre Andy otthon kitéve, kocsi pedig halkan pattogva hűlt a garázs előtt :-)

Szóval, így kezdődött, folyt. köv. :-)