Újabb eBay-es turkálás után sikerült némi, az eladóval történő küzdés után megakasztani egy összetört FTO GPvR-ből egy 5 sebességes, gyárilag LSD-vel szerelt (önzáró differenciál) váltót megakasztani TTO számára tartalékként, illetve csereként, mivel a GPX-eknek ez a váltó nem volt rendelhető opciója. Szegény TTO-nak már a kezdetektől ránt a váltója negyedikből ötödikbe váltáskor, ugyan nem nagyot, de az a tény, hogy a hazaérkezés utáni azonnali olaj- és szűrőcsere, sem pedig ennek megismétlése kissé céltudatosabban (kifújtam a váltóból az összes olajat sűrített levegővel, ki is jött belőle rögtön vagy egy-másfél literrel több!!!) nem oldotta meg a rántást, arra mutat, hogy érik egy váltófelújítás. Ehhez már megvan a felújítókészlet egy ideje, gombokért (féktárcsák, kupplungok, szelepek, ilyesmik) jött Amerikából, reméljük, jó is lesz, szemre, cikkszámra OK. No amíg a sajátja felújul, addig - illetve utána - reméljük helyt fog állni a diffizáras cseredarab. Egyébként nem gondoltam volna, hogy ilyen dögnehéz a váltó, amikor leemeltük a kocsiról egy bébiraklapra kötözve, azt hittem, megszülök... kifelé is, befelé is daruval fog motorostól együtt menni, az egyszer hét és fél szentség. Az előző posztban látszik a darab a kék elej mögött a háttérben raklapon csücsülve.

Szerző: leslie_c  2012.08.19. 09:19 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azfto.blog.hu/api/trackback/id/tr414530570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása